2008. november 19., szerda
2008. november 18., kedd
Atlantisz a Kossuthban
Body Meta csoportosulás
Egy tiszteletbeli tag
GáBori megnyitó
Bori festmények a 'bálteremből'
Enteriőr Laci és Nándi munkáiból
Nándi képek skurcban
A bizonyos tibeti bűvészverseny második helyezettje
Atlantisz-megnyitószöveg
Szeretett Hölgyeim és Uraim!
A tündér puhán imbolygó léptein kievickélt az erdő sűrűjéből a behavazott szekérútra, s egyre lassuló léptei az érintetlen fehérségbe finom rajzolatokat karcoltak. Léptei alatt a hó ropogása egészen elfeledtette vele észrevenni egy feléje ugrándozó pajkos kutya-eb jöttét. A pilinkéző hópelyhek mögül hasonló szelíd észrevétlenséggel bújt elő egy fején hattyút úsztató ifjú, a felfelé szálló párát fejívével is kimunkáló úr, idő sárgította lapok eleven mozgású gyermekrajzai, s a hóban vidáman lépdelő fotók, s lassan, a megilletődöttség bájával magas szárú csizmában lépdelő prostituáltak, kik egymást tanakodó ábrázattal nézegették. S megannyi alak még, mert azt hiszem, hogy a hópelyhek is ily egyediek, mint ezek az itt haladók. Megálltak a tündértől nem mesze, s tanácstalanul s kérően-kérdő ábrázattal néztek maguk körül szét a föntről leszálló gyógyító fehérségbe. Méregetve egymás tekintetét, majd aztán bátorságot gyűjtve tanakodni kezdek egymással. Hol vagyunk most? Merre menjünk? Te és te honnan jöttél, hogy most itt vagy? A pelyhek meg hát egyre sűrűbben estek, talán mert így adtak egymásnak is a vidám pehelytáncukkal olyan örömöt, ami csak az efféle önfeledt kergetőzésben születik. A tündér mosolyával átölelte e szép seregletet, s biztatóan nézett feléjük. Behavazott tuskón egérmackó ücsörgött, s a kezében, talán, hogy ujjait felmelengesse egy üveggolyóbist dörzsölgetett bőszen.
- Azt hiszem, - szólt a beszélőkhöz - ez itt egy olyan világ, ami már nincs is.
- Na de akkor mi?- kérdezte fájóan, a hóesésbe szinte beleburkolózott kis csapat- Akkor mi vagyunk egyáltalán? - Mert hát mi itt vagyunk, nem? Értjük, halljuk egymást s tudunk beszélgetni is!
- Tudom, - válaszolt finom tétovasággal kerek fülű gömbbűvölőnk- Magam is látom itt mindezt az ujjaim közt.
- Na de, akkor mégis mi ez a hely itt? – jött a kérdés egy egymást ölelő szerelmes pár mézes ízű ajkairól.
- Aztszem ez valami elsüllyedt világ féle, amin vagyunk.
- Persze, hogy nem tudtátok ezt eddig?- monda egy épp az erdőből kilépő öregúr, Ferenc, az 1954-es Tibeti bűvészverseny II. helyezettje, ki meg-megállva e válasza közben a labdáit követte szemeivel.
- Jó, jó, ez mind fantasztikus és egyedi, no de, akkor mi most vagyunk egyáltalán vagy csak élénk a fantáziánk, mint holmi kis taknyos kölköknek, kik merész dolgokról álmodnak, vagy mi itt, s most tényleg s igazán vagyunk?- kérdezte egy magyar rendőr Diósgyőrből, s közben bátortalan mozdulatokkal meg-megsuhintotta a havat, mintegy golfozva, a gumibotjával.
Egy hókupac tetején kényelmesen guggolt egy harminc körüli matróna. Szép, tágra nyílt szemével, a sokat mondók bölcsességével nézte ezt az embercsoportosulást itt, a szekérút közepén. Hát nem érzitek, hogy csakis az van, amit ti itt elképzeltek? Az, és úgy létezik, - mondta, miközben egy még félig érett banánt majszolt – ahogyan s amiképp azt ti magatok elképzelitek, s ahogyan azt ti megélitek egyen-egyenként.
- De hát, - okvetetlenkedő okoskodással válaszoltak kórusban a többiek – minket nem vesznek észre, nem is tőrödnek úgy velünk, mintha mi is léteznénk!
- Hát tudjátok, az ilyen emberekre csupán ásítsatok rá egy nagyot- mondta a tündér, kit addigra már a ráeső hó, mint a használaton kívüli bútorokat, szinte teljesen befedett.
- Merthogy unalmasak? - kérdezte valamelyik közülük.
Ó, nem, dehogy! - kiáltott a tündér élénk vidámsággal. Sokkal inkább azért, mert a ti bennetek lévő világ, ami a tietek, ami igazából soha el sem süllyedt, így lesz, körülöttetek a teret benépesítő. Saját, belőletek való élet-parcellákká váltok így.
S eközben a tündér finoman lépkedve a növekvő hó paplanon, egyre messzebbre távolodott.
A többiek Ferenchez, az 1954-es Tibeti bűvészverseny II. helyezettje felé fordultak, kinek tágra tátott szájából megannyi hópehely bucskázott elő, önfeledt körtáncot lejtve körülötte.
Szeretve Tisztelt Hölgyeim és Uraim,
a kiállítást a leginkább eleven atlantiszi parcellák valóságában megnyitom.
Csatádi Gábor
(Elhangzott 2008. november 27-én, a Kossuth Klub Galériában)
A tündér puhán imbolygó léptein kievickélt az erdő sűrűjéből a behavazott szekérútra, s egyre lassuló léptei az érintetlen fehérségbe finom rajzolatokat karcoltak. Léptei alatt a hó ropogása egészen elfeledtette vele észrevenni egy feléje ugrándozó pajkos kutya-eb jöttét. A pilinkéző hópelyhek mögül hasonló szelíd észrevétlenséggel bújt elő egy fején hattyút úsztató ifjú, a felfelé szálló párát fejívével is kimunkáló úr, idő sárgította lapok eleven mozgású gyermekrajzai, s a hóban vidáman lépdelő fotók, s lassan, a megilletődöttség bájával magas szárú csizmában lépdelő prostituáltak, kik egymást tanakodó ábrázattal nézegették. S megannyi alak még, mert azt hiszem, hogy a hópelyhek is ily egyediek, mint ezek az itt haladók. Megálltak a tündértől nem mesze, s tanácstalanul s kérően-kérdő ábrázattal néztek maguk körül szét a föntről leszálló gyógyító fehérségbe. Méregetve egymás tekintetét, majd aztán bátorságot gyűjtve tanakodni kezdek egymással. Hol vagyunk most? Merre menjünk? Te és te honnan jöttél, hogy most itt vagy? A pelyhek meg hát egyre sűrűbben estek, talán mert így adtak egymásnak is a vidám pehelytáncukkal olyan örömöt, ami csak az efféle önfeledt kergetőzésben születik. A tündér mosolyával átölelte e szép seregletet, s biztatóan nézett feléjük. Behavazott tuskón egérmackó ücsörgött, s a kezében, talán, hogy ujjait felmelengesse egy üveggolyóbist dörzsölgetett bőszen.
- Azt hiszem, - szólt a beszélőkhöz - ez itt egy olyan világ, ami már nincs is.
- Na de akkor mi?- kérdezte fájóan, a hóesésbe szinte beleburkolózott kis csapat- Akkor mi vagyunk egyáltalán? - Mert hát mi itt vagyunk, nem? Értjük, halljuk egymást s tudunk beszélgetni is!
- Tudom, - válaszolt finom tétovasággal kerek fülű gömbbűvölőnk- Magam is látom itt mindezt az ujjaim közt.
- Na de, akkor mégis mi ez a hely itt? – jött a kérdés egy egymást ölelő szerelmes pár mézes ízű ajkairól.
- Aztszem ez valami elsüllyedt világ féle, amin vagyunk.
- Persze, hogy nem tudtátok ezt eddig?- monda egy épp az erdőből kilépő öregúr, Ferenc, az 1954-es Tibeti bűvészverseny II. helyezettje, ki meg-megállva e válasza közben a labdáit követte szemeivel.
- Jó, jó, ez mind fantasztikus és egyedi, no de, akkor mi most vagyunk egyáltalán vagy csak élénk a fantáziánk, mint holmi kis taknyos kölköknek, kik merész dolgokról álmodnak, vagy mi itt, s most tényleg s igazán vagyunk?- kérdezte egy magyar rendőr Diósgyőrből, s közben bátortalan mozdulatokkal meg-megsuhintotta a havat, mintegy golfozva, a gumibotjával.
Egy hókupac tetején kényelmesen guggolt egy harminc körüli matróna. Szép, tágra nyílt szemével, a sokat mondók bölcsességével nézte ezt az embercsoportosulást itt, a szekérút közepén. Hát nem érzitek, hogy csakis az van, amit ti itt elképzeltek? Az, és úgy létezik, - mondta, miközben egy még félig érett banánt majszolt – ahogyan s amiképp azt ti magatok elképzelitek, s ahogyan azt ti megélitek egyen-egyenként.
- De hát, - okvetetlenkedő okoskodással válaszoltak kórusban a többiek – minket nem vesznek észre, nem is tőrödnek úgy velünk, mintha mi is léteznénk!
- Hát tudjátok, az ilyen emberekre csupán ásítsatok rá egy nagyot- mondta a tündér, kit addigra már a ráeső hó, mint a használaton kívüli bútorokat, szinte teljesen befedett.
- Merthogy unalmasak? - kérdezte valamelyik közülük.
Ó, nem, dehogy! - kiáltott a tündér élénk vidámsággal. Sokkal inkább azért, mert a ti bennetek lévő világ, ami a tietek, ami igazából soha el sem süllyedt, így lesz, körülöttetek a teret benépesítő. Saját, belőletek való élet-parcellákká váltok így.
S eközben a tündér finoman lépkedve a növekvő hó paplanon, egyre messzebbre távolodott.
A többiek Ferenchez, az 1954-es Tibeti bűvészverseny II. helyezettje felé fordultak, kinek tágra tátott szájából megannyi hópehely bucskázott elő, önfeledt körtáncot lejtve körülötte.
Szeretve Tisztelt Hölgyeim és Uraim,
a kiállítást a leginkább eleven atlantiszi parcellák valóságában megnyitom.
Csatádi Gábor
(Elhangzott 2008. november 27-én, a Kossuth Klub Galériában)
2008. november 3., hétfő
Privát térfigyelők a Kossuth Klubban
A Szellemkép Szabadiskola kiállítása
PRIVÁT TÉRFIGYELŐK címmel
2008. november 5-én, szerdán, 18 órakor
nyílik a Kossuth Klub Galériában.
A kiállítás a Fotóhónap 2008 keretein belül
kerül megrendezésre.
Megnyitja: Taskovics Dorka, fotográfus.
Megtekinthető: 2008. november 24-ig.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
